Most beszélhetnék a Costa Rica elleni meccsről, meg a hüvelygombáról, meg hogy mennyire nem tudok tippelni, de előbbi kettőt nem láttam, utóbbi meg feleannyira se érdekes, mint az előző kettő. Ja. Úgyhogy ma egy szöveg jön, fogyasszátok, vagy ne. Rajtatok áll vagy bukik.

Dal, neked

Rég hallottam rólad,
Mégis gondolok rád,
Belém égett az arcod, szemed, szád,
És most írok egy dalt, ami csak neked szól,
Remélem te is rám gondolsz majd, miközben hallgatod és elalszol.

Nem látlak mert messze vagy,
De elképzellek téged,
Az arcodon nagy mosoly.
Bármit megtennék érted.
És most írok egy dalt, ami csak neked szól,
Remélem te is rám gondolsz majd, miközben hallgatod és elalszol.

Érted vannak a sorok,
Neked vannak címezve.
Tudom, hogy késő már,
De itt a határ,
És bármit tehetsz én elmondtam,
Hogy szeretlek. Csak egy gond van,
Hogy nem vagy itt, pedig
Most írok egy dalt ami csak neked szól,
Remélem te is rám gondolsz majd, miközben hallgatod és elalszol.

Eljöttnek találtatott az idő, mikoron mélyebben szemlézzük tizenegyünk elestét Luxemburggal szemben. Persze nem szabad elmenni mindenek előtt a barátságos jelző mellett sem, - még ha ilyen otromba magyartalansággal is fogalmazom meg - mert pont ezeken a meccseken van esély kipróbálni valami újat, és mikor, ha nem Luxemburg ellen, szóval értitek.

Akkor kezdjük.

Az összeállításnak alapvetően örülni lehetett amikor csak a a neveket olvasta az ember. Ugrai kifejezetten pozitív meglepetés volt, Nikonak nem is kérdés, hogy helye van a csapatban, Németh is tud veszélyes lenni, Nagy Ádi egy kis plusz izommal sokkal jobb lenne, de látszik, hogy tehetséges, Pátkai sokat melózik a középpályán, Dzsudzsi azért még mindig tud valami váratlant húzni, Lovrencsics is nagy melós és kifejezetten ügyes, a Korcsmár Kádár duóból utóbbi nekem nagy kedvencem, technikás és megbízható, Korhut általában mindíg hozza a közepes balbekk szintet, ami szerintem bőven elég most, hogy Kádár eggyel beljebb lépett. Kovácsikról nem sokat tudtam, nem szeretem az NB1-et. A felállás viszont valami parádésan idegen volt a csapatnak. És ha még ez nem lett volna elég, sokan posztidegenként lézengtek a pályán. Az utóbbi idők "erős" luxemburgi válogatottja ellen lehetett volna készülni valami mással is, mint a három támadóra való ívelgetés. Személy szerint egy 4-2-3-1-et jobban elnéztem volna a pályán. Nikoval elől, bal szélen Balu kapitány vagy Németh, jobb szélen Varga, Gyurcsó, Németh vagy Ugrai, középen meg ugyan ezek, akár válthatták is volna egymást. Két KK vagy VKP a szűrésre Nagy meg Pátkai, de lehetne Pintér is, a védelem meg simán elhitte, hogy nem kaphatnak gólt LuxandBurger ellen.

Lovrencsics kiállítása természetesen megártott a csapatnak, addig se játszottunk szépen, de legalább nem voltunk emberhátrányban. Azt nem értem, hogy ha ennyire látszik az erőlködés, akkor miért nem lehetett addig változtatni, ameddig volt érdemi esélyünk valamire is. A kiállítás után is csak azért változott meg a felállás, mert nem volt elég ember, és nem lehetett ugyanazt játszani.

A passzpontosságunk olyan gyatra volt, hogy meccs közben az embernek az volt az érzése, nagyobb százalékot produkálnánk, ha az eladott labdát számolnánk össze. 

Az is csúnya, hogy hosszú ideje szinte képtelenek vagyunk akcióból gólt lőni, Luxemburg ellen is egy szőgletből sikerült ezt összehozni.

Érdekes, hogy 83 óta egy olyan igazi nagy verést mértünk rájuk, ami kinézett egy magyar csapattól nekik. Meg volt egy 3:0 is, ami még jól néz ki, de a legutóbbi meccsünket már csak 1:0-ra nyertük ellenük már cirka hat éve. Tehát ki lehet indulni abból, hogy eddig 10-ből 10-et, meg hasonlók, de azt kell mondjam ez a válogatott most nem arról szól, hogy továbbviszi a régi dicsőséget. 

Végül is aztán nem is néztem végig, pedig amelyik meccset elkezdek, azt általában megnézem. Reméljük, hogy Costa Rica ellen kihúzzuk egy 0:0-val vagy egy 1:1-el (szögletből vagy szabadból ugye). Aztán megindulhat a nehéz út feljebb a hegyen, merthogy most igen csúszós lett a talaj és a drága Leekens bácsi próbálja felnavigálni nekünk a szeretett focistáinkat.

Kedd van, nincs BL. Ez alapjában véve szomorú, de észrevettétek, hogy a Google mostanában minden apró dolognak külön "kinézetet" csinál? Ez a mai ráadásul kicsit betegre is sikeredett, ahogy a kici szárga fickó futkosz a főzőkanállal. De tudjuk mi az a Pad Thai? Óriási kutatómunkám gyümölcse (google+hvg) ez a kis iromány. 

Alapvetően rizs, tojás, tofu, garnéla, mogyoró, zöldségek. Érdekes nem? Nem is lehet rossz, egészségesnek tűnik. Mellé még egy jó kis házi szilva oder barackkifőtt. 

Amúgy gondoltatok már arra, hogy miként vélekednek a külföldiek a mi kajáinkról? Számos youtube videó szól erről, de egy kép mindenképp idekívánkozik.

Miután tegnap nekem letelt érdemileg a Premier League a londoni kalapácsok otthonában (a jelenlegi formájukat tekintve inkább gumikalapácsok), a mai napon játszottak két nagy rangadót, és az előzetes várakozások alapján a Tottenham is játszani hívta a Kristály Palota játékosait a Wembley gyepére.

West Ham - Liverpool 1:4

Tegye fel a kezét aki ezt az eredményt várta. Jó, nem vagytok sokan. Most tegye fel a kezét, aki a 21. percig úgy gondolta, hogy ez lehetséges eredmény. Még kevesebb. Most az tegye fel a kezét, aki arra várt, hogy most leírok ide egy random szót, pl.: mellbimbaj. Na erre már a legelvetemültebbek sem mertek gondolni, ahogyan azután a húsz perc szenvedés után én sem tettem volna fel az életemet egy idegenbeli győzelemre, főleg nem ilyen nagy különbségűre. És persze, a meccsek nagy részén a 20. perc környékén nyílik meg az a bizonyos csap, de látszott ez rajtunk? Azt kell mondjam, hogy nem. Én már a mérkőzés előtt kicsit vonakodva néztem az összeállítást, hiszen Oxi Maxi és Mané is benne volt, holott előbbi helyett személyes kedvencem Milner jobb alternatíva lett volna, szerintem legalábbis. Utóbbi pedig nagy kedvencem, de a visszatérését csak egy héttel későbbre vízionálta a mester, tartottam tőle, hogy rásérül. De aztán a szenvedős játékunkat megtörte egy Szokásos Salah Sziporka, onnantól a most még Bilic gárdának nevezhető ellenfél nem sokat tudott tenni. Ezzel az eredménnyel a most csúnyán kikapó Arsenal elé ugrottunk, és az a +4-es gólkülönbség is jobban mutat.

Man City - Arsenal 3:1

Tegye fel a kezét aki mást  várt. Na megint kevesen. Vagy inaktívak vagytok, vagy el kell gondolkoznom új kérdéseken, ami jobban megmozgat titeket. Nem venném a lelkemre, ha miattam híznátok el. Szóval a City Guardiolával az élre tör, kialakult a focija, amivel valószínűsíthetően a bajnokság meglesz, minta bajorokkal, de a BL azért még nagy falat lehet. Ott mondjuk megnéznék egy City - PSG meccset a rend kedvéér'. Az Arsenal pedig az Európa Ligában nagy valószínűséggel megkapja a Dortmundot vetélytársnak, bár a mostani formájuk elég elkeserítő. Na szóval a Mágnás Manchester City de Bruynevel az élen megállíthatatlan, az Arsenal pedig kérdés, hogy odaér-e a negyedik helyére, amikor a Spurs tagadhatatlanul jobb csapat lett náluk, a két Manus eddig is az volt, a Chelsea önmagában jobb, a Liverpool hullámzik, de összességében jobb talán, és mint valami lesben álló homokos támad hátulról a Burnley, bár sok esélyt nem adnék nekik a negyedik helyre, azért ez is egy elég helyre kis helyezés.

Chelsea - Man Utd 1:0

A kékek visszaestek kicsit a tavalyi formájuktól, a United meg sokat javult, de észrevehető volt az is, hogy a véghajrában Frizura Fellaini Fejére akarták ívelgetni a labdát. Hát igen ha a sokmillióból megvett játékosok nem hozzák a három pontot, a jó öreg ívelgetős angol foci mindig kéznél van. Tudom ajánlani hozzá Crouchot, aki most is gólt szerzett, és azon a poszton majd az ő játékával addig játszhat, amíg az öregedés miatt nem kezd el összemenni. És annyiba se kerül mint Lukaku. Egyébként egy jó iramú meccs volt, a többi 1:0-ásat nem láttam, csak a Crystal Palace meg a Spurs szenvedését.

Említettem, hogy a rövid bevezetés után a blog más lesz mint az életem tragikus monológjai. Másrészt a jelen mindig több érdekességet tartogat mint a múlt. Azt is említettem, hogy szövegeket írok, ezeket is kirakom majd. Kérdéseket is teszek fel bár nem vagyok biztos benne, hogy valaki is olvassa az irományaimat. De egy próbát megér :D . Ti hogy álltok a Helloweennal? Tartjátok, követitek? Vagy ellenzitek és inkább a mindenszentek felé húz a szívetek? 

UI: Van aki még örül, hogy a Liverpool csoportelső a BL-ben?

Ez a blog gyakorlatilag mindennel fog foglalkozni, focival, focival biztos, zenével, a világ dolgaival, élet értelmével, macskák mosolyával, kígyók sziszegésével.

Szép jó reggelt, napot, estét, ahogy aktuális.

Mielőtt kollégista lettem volna, ugye meg kellett mondanom, hogy mi akarok lenni. Én persze a focin kívül addig semmit nem csináltam, de az egyre sűrűsödő kérdések dzsungelében ki kellett mondanom annak az iskolának a nevét (amit egyenlőre biztos nem tudtok meg), és amihez most is sok emlék köt, sok a rossz, de ha az ember hat éven keresztül folyamatosan ott van valahol, akkor azért történnek vele jó dolgok is. Aznap, amikor megjelöltem az iskoláimat, még nagyon gyerek voltam, ez látszott is rajta. Igazán sosem voltam jó tanuló, harmadikas lehettem az első hármasomkor, még most is emlékszek rá, hogyan izzadtam a padban, amikor nem tudtam minden kérdésre a választ, persze később az idő folyamán egyértelműen kivehető lett, hogyan leszek ötös tanulóból kis időre négyes, majd erős hármas, ez az időszakom sokáig tartott, és én jól is éreztem magam benne, majd jöttek a züllő éveim, ahol már új iskolámban koptattam a padokat. Itt már bevett szokás volt a félévi bukás, egyszer pedig majdnem megrántottak év végén. Hát mit  mondjak? Az életem valamilyen szinten erőteljes lejtmenetbe kezdett amikor elköltöztem. Az akkori évek során azt hittem, hogy ez a hat év, ami immáron mögöttem van, egy végtelenség lesz, hogy a negyedik évem után elmegyek, "elhagyom a várost". 

Egy 14 éves kis köcsög voltam, anyu pici fia, az önbizalomhiánnyal és beszédhibával jeleskedő lúzerország lúzerkirálya, aki az anyja nélkül nem tudta mit vegyen fel egy kirándulásra. Legnagyobb szerencsétlenségemre, egy olyan hét fős szoba tagja lettem, akik ilyen szempontból szöges ellentéteim voltak. Volt egy nagy benga, egy nagy, egy bolond, egy okos, egy füles, egy vicces és én. Mindig is kilógtam a sorból, de talán az mentett meg, hogy azért mindig akadtak barátaim. A szoba lakói gyorsan észrevették a hibáimat és kegyetlenül lecsaptak rá, én pedig csak dobáltam a tűzre a hasáb fákat, szítottam a tüzet. Végül is kimondhatjuk, hogy az első hét után sikeresen elkaszáltam magam majdnem minden olyan embernél akivel találkoztam. És, ha jól megnézzük, azoknál is akikkel nem. Gondoljunk csak bele mi az a fő téma egy új nagyobb társaság létrejöttekor, ami mindenkit megmozgat? Hát persze, hogy az a gyökér aki nem illik a csapatba sehogy sem. Nem is illettem, sem akkor, sem most, de nem is fogok sosem. 

Ezek az évek meglehetősen sok bántással, szenvedéssel, szenvedtetéssel teltek. Voltak hullámvölgyek, egyszer jobban kijöttem az emberekkel magam körül, egyszer kevésbé. Ez a dolog úgy átformált az évek alatt, hogy ha testileg nem is kifejezetten, de lelkileg azért meggyengültem. Viszont már nem vagyok lúzer, és nem hagyom azt sem, hogy azt csináljanak belőlem. Elkezdtem gitározni és szövegeket írni, mostmár dolgozom is. Kijelenthető, hogy átvészeltem az időszakot, ami meghatározta az életemet. És ha nem is a szakmámban van munkám, azért az iskolában más dolgokat tanultam meg egy életre, és bármennyire furcsa, ezért hálás vagyok azoknak, akik erre ráébresztettek. És nem haragszom rájuk, mert lehet, hogyha ez a dolog fordítva alakul, én is ugyanezt teszem. Akkor most ők írnának blogot arról, hogy milyen szar volt az életük.

Szép jó reggelt, napot, estét, ahogy jólesik. Indokolatlan indíttatásaim jelentkeztek így 2017, 06. 08. 21:31-kor. Valami oknál fogva elkapott az érzés, hogy a dolgaimat megosszam emberekkel, akiket esetleg érdekel a mindennapi szerencsétlenkedésem, merthogy az a hobbim. Abban a furcsa helyzetben találtam magam pár éve, hogy nem én választottam meg a hobbim, hanem az engem. Persze rengeteg próbálkozásom volt arra nézve, hogy lefoglaljam magam valamivel.

Kis koromban például minden álmom a horgászat volt a szokásos "lovag leszek, focista leszek" dumák mellett. Persze már akkor tudtam, hogy a horgászatból úgy, ahogyan én szeretnék, a világ életbe nem fogok megélni, de akkor csak az érdekelt, hogy horgászhassak, hogy a damilt áztassam a vízben, Gyakorta játszottam az udvaron bottal és madzaggal, meg egy kis dróttal, hatalmas horgászt játszva, aki éppen élete legnagyobb halát fárasztja. Egyszerű volt a megoldásom, a drótot úgy hajtogattam, hogy ha végighúztam a füvön, valami virágban elakadt. Legjobban a pitypangokat szerettem és fogtam magamnak. Milyen csatákat vívtam azokkal a pitypangokkal. Miután beakasztottam, aligha kerülhette el a végzetét, de így is annyira kapaszkodott a talajba, ahonnan kinőtt, hogy ha becsuktam a szemem valahol a Duna partján találtam magam, a kis összehajtható székemben ülve, mellettem a majd felhasználandó csalik, előttem a görbülő bot. De persze a szemem kinyílt, talán ha háromszor vagy négyszer voltam horgászni életemben, és hiába van két botom is, nem fogtam semmit. Egy fél másodpercet talán megér belegondolni, hogy egy ember akinek évekig a legnagyobb álma a horgászat még nem fogott halat.

Aztán ott volt a foci. Ennek a sportágnak a mai napig hatalmas rajongója vagyok, de ott csesztem el ezt is ahol lehetett. Ha az ember beszél velem egy 5 percet észreveszi a súlyos önbizalomproblémáimat. A fociban (meg amúgy bárhol máshol) nagy hátránynak számít. Hiába lenne egy kis tehetséged, ha nem mered megmutatni. Meg azér megegyezhetünk benne, hogy sose voltam egy őstehetség. Aztán bekerültem a kapuba, kiteljesedtem, elmehettem volna az ifibe, de ott azok az emberek, iskolás bajtársaim vettek volna körül, akik elbeszélgettek velem kb 5 percig, felismerték a bajaim, és aztán szerették megragadni az alkalmat a földbedöngölésemhez. Így aztán ez is kimaradt. Most majdnem 10 év múlva megint csapatban játszom, bár egy évben ha háromszor lesznek meccseink akkor már tittaölöm bódottá ahogy szokás volt mondani.

Aztán amikor nyolcadikban úgy éreztem, hogy végre elmenekülök az itteni problémák elől, és ezzel együtt megtalálom azt amit tudnék csinálni egy életen át, akkora fába vágtam a kis fejszém, hogy az nemhogy beletörött, kisebb darabokra esett szét mint a Gimli fejszéje. Anyuci kicsi fia kollégista lett.