Eljöttnek találtatott az idő, mikoron mélyebben szemlézzük tizenegyünk elestét Luxemburggal szemben. Persze nem szabad elmenni mindenek előtt a barátságos jelző mellett sem, - még ha ilyen otromba magyartalansággal is fogalmazom meg - mert pont ezeken a meccseken van esély kipróbálni valami újat, és mikor, ha nem Luxemburg ellen, szóval értitek.

Akkor kezdjük.

Az összeállításnak alapvetően örülni lehetett amikor csak a a neveket olvasta az ember. Ugrai kifejezetten pozitív meglepetés volt, Nikonak nem is kérdés, hogy helye van a csapatban, Németh is tud veszélyes lenni, Nagy Ádi egy kis plusz izommal sokkal jobb lenne, de látszik, hogy tehetséges, Pátkai sokat melózik a középpályán, Dzsudzsi azért még mindig tud valami váratlant húzni, Lovrencsics is nagy melós és kifejezetten ügyes, a Korcsmár Kádár duóból utóbbi nekem nagy kedvencem, technikás és megbízható, Korhut általában mindíg hozza a közepes balbekk szintet, ami szerintem bőven elég most, hogy Kádár eggyel beljebb lépett. Kovácsikról nem sokat tudtam, nem szeretem az NB1-et. A felállás viszont valami parádésan idegen volt a csapatnak. És ha még ez nem lett volna elég, sokan posztidegenként lézengtek a pályán. Az utóbbi idők "erős" luxemburgi válogatottja ellen lehetett volna készülni valami mással is, mint a három támadóra való ívelgetés. Személy szerint egy 4-2-3-1-et jobban elnéztem volna a pályán. Nikoval elől, bal szélen Balu kapitány vagy Németh, jobb szélen Varga, Gyurcsó, Németh vagy Ugrai, középen meg ugyan ezek, akár válthatták is volna egymást. Két KK vagy VKP a szűrésre Nagy meg Pátkai, de lehetne Pintér is, a védelem meg simán elhitte, hogy nem kaphatnak gólt LuxandBurger ellen.

Lovrencsics kiállítása természetesen megártott a csapatnak, addig se játszottunk szépen, de legalább nem voltunk emberhátrányban. Azt nem értem, hogy ha ennyire látszik az erőlködés, akkor miért nem lehetett addig változtatni, ameddig volt érdemi esélyünk valamire is. A kiállítás után is csak azért változott meg a felállás, mert nem volt elég ember, és nem lehetett ugyanazt játszani.

A passzpontosságunk olyan gyatra volt, hogy meccs közben az embernek az volt az érzése, nagyobb százalékot produkálnánk, ha az eladott labdát számolnánk össze. 

Az is csúnya, hogy hosszú ideje szinte képtelenek vagyunk akcióból gólt lőni, Luxemburg ellen is egy szőgletből sikerült ezt összehozni.

Érdekes, hogy 83 óta egy olyan igazi nagy verést mértünk rájuk, ami kinézett egy magyar csapattól nekik. Meg volt egy 3:0 is, ami még jól néz ki, de a legutóbbi meccsünket már csak 1:0-ra nyertük ellenük már cirka hat éve. Tehát ki lehet indulni abból, hogy eddig 10-ből 10-et, meg hasonlók, de azt kell mondjam ez a válogatott most nem arról szól, hogy továbbviszi a régi dicsőséget. 

Végül is aztán nem is néztem végig, pedig amelyik meccset elkezdek, azt általában megnézem. Reméljük, hogy Costa Rica ellen kihúzzuk egy 0:0-val vagy egy 1:1-el (szögletből vagy szabadból ugye). Aztán megindulhat a nehéz út feljebb a hegyen, merthogy most igen csúszós lett a talaj és a drága Leekens bácsi próbálja felnavigálni nekünk a szeretett focistáinkat.